Tusupnak bocsánatot kell kérnie korábbi edzőtársától
- Bulvár
- 2018.03.8
A bíróság szerint nem lehetett bizonyítani, hogy az „I will kill you” fenyegető mondat valóban elhangzott volna.
A Fővárosi Törvényszék első fokon kötelezte Shane Tusupot, hogy korábbi kollégája, Darren Ward meglökéséért magánlevélben kérjen bocsánatot, valamint eltiltotta a további jogsértéstől. A nem jogerős bírósági ítélet szerint - amely csütörtökön, a tanúk és pereskedő felek többszöri meghallgatása után született meg - az alperes, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka edző-férje azzal, hogy 2017. április 22-én a debreceni országos úszóbajnokságon meglökte a felperest, megsértette a becsületét – közölte az MTI.
Tusupnak emiatt 15 napon belül bocsánatot kérnie korábbi kollégájától, valamint megfizetnie a perköltséget.
A bíróság szerint „az eljárás során nem lehetett bizonyítani azt, hogy az „I will kill you” fenyegető mondat valóban elhangzott volna a felperes irányába”.