2024. december 3.
A tengerirózsát odaengedhetjük az asztalhoz

A tengerirózsát odaengedhetjük az asztalhoz

Az állatok szellentéséről született könyv, ami húsbavágó téma a felmelegedés miatt.

Tudományos munka jelent meg egy hiánypótló témában, ami körbejárja, hogy az állatvilág mely képviselői szellentenek és melyek nem.

A Does it Fart (kb. „Vajon szellent?”) című könyv egyik szerzője, Daniela Rabaiotti London csúcsegyetemének, az UCL-nek zoológus PhD hallgatója, így megelőlegezhető neki, hogy tud egyet és mást az állatokról.

 

A tengerirózsák nem okoznának kellemetlenséget a vacsoraasztalnál

Kiderül a könyvből például, hogy a grizzlyk, kutyák, de még a csótányok is lelkes gázeregetők, míg a tengerirózsa egyáltalán nem csinál ilyet, a pókokról pedig semmit nem tudunk ezen a téren. A kékbálna méretéhez hűen a legbrutálisabb mennyiségben képes űzni ezt a sportot, ám meglepő módon csak nagyon ritkán sikerül videóra venni – írja a Gizmodo. A százlábúaknál meg az számít, hogy trópusi vagy nem trópusi állatról van szó, ugyanis az előbbiek több gázt termelnek, mint az utóbbiak.

Valójában a rendhagyó téma és cím ellenére a szerzők nem egy állati gusztustalankodási verseny dobogós helyezettjeit keresik a könyvben, hanem a különféle élőlények emésztési szokásait igyekeznek górcső alá venni. Ahogy Rabiotti is fogalmazott: „Nagyon sok mindent nem tudunk az állati szellentésről, ennek megfelelően nagyon sok mindent nem tudunk az állati emésztésről sem”.

 

Ne kérdezd a zoológust, mert könyv lesz belőle!

Persze mint sok más dolog, ennek is az alapja egy Twitter-bejegyzés volt, melyben Rabiotti arról írt, hogy egy családtagja megkérdezte, vajon szellentenek-e a kígyók, és ő nem tudott rá válaszolni.

Rabiotti azt is elmondta, hogy nem aggódik azon, hogy a szellentős könyvével ártana tudományos karrierjének. Olyannyira nem aggódik, hogy már a következő művén gondolkodik, amiről csak annyit árult el, hogy „lazán kapcsolódhat a kaki témához”.

 

Az a fránya globális felmelegedés

A látszólag humoros témának van egy igen komoly oldala is, mégpedig a globális felmelegedés, ugyanis a haszonállatok komolyan hozzájárulnak a szén-dioxid kibocsájtáshoz. Maga az élelmiszeripar 17 000 megatonna szén-dioxidot juttat a levegőbe, ami csaknem a fele a teljes kibocsájtásnak.

Kép: Wikipédia

Megosztás