2025. július 9.

Mi köze David Hasselhoffnak a jeritákhoz?

Kedden negyedik alkalommal rendezték meg a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskolában a Városi Tehetséggondozó Diákkonferencia házi versenyét.

A megmérettetésen az iskola 5-6-7. osztályos diákjai mutatták be izgalmas projektjeiket tanáraik, társaik és a zsűri tagjai előtt. A tanulók olyan témákban készítettek Power Pointot, ami közel áll a szívükhöz, így szívesen mélyednek el annak kutatásában mentortanáraik iránymutatásával – írta a civishir.hu.

A 14 előadás során sok minden kiderült, így például az, hogy mi köze David Hasselhoffnak a jetirákhoz; hogy milyen alattomos módon vonja el a szervezetünkből a vizet a só, ha gyakran emelgetjük a sószórót; melyek a víz alatti rögbi szabályai; 2300-ra várható-e 3D-s étel a tányérunkra; hogyan világít rá egy akut betegség a valódi értékekre; vagy veszélyesebb-e a lovaglás a többi sportágnál.

A zsűri elnöke, Tóth Viktória (American Corner) szerint a prezentációk alatt szenvedély és magabiztosság sugárzott a gyerekekből, akik saját véleményüket is belefűzték a témák bemutatásába. Dr. Pakurár Miklósné intézményvezető kiemelte: a diákok nemcsak kiváló kutatónak, de remek előadónak is bizonyultak.

A Szoboszlói Úti Általános Iskola nem véletlenül volt jó gazdája a programnak, hiszen a diákkonferencia az intézmény 2011-es Játék vagy kutatás című kezdeményezéséből nőtte ki magát.

A projekteket független mestertanárokból álló bizottság értékeli. Az Országos Diákkonferencia döntőjét március 31-én rendezik Debrecenben.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.