Hello Közélet
Véget vetne a letelepedési kötvény programnak a DK
- 2018.03.28
A párt szerint a programban ember-, kábítószer- és fegyverkereskedőket, valamint terrorizmust és háborús bűncselekményeket finanszírozó bűnözőket is beengednek az országba.
A párt szerint a programban ember-, kábítószer- és fegyverkereskedőket, valamint terrorizmust és háborús bűncselekményeket finanszírozó bűnözőket is beengednek az országba.
Az 1346 négyzetméter alapterületű új központ az egykori Nádor utcai ifjúsági parkban épül.
A baloldal kiesett a versenyből, a mandátum a Jobbik és a Fidesz jelöltje között dől el.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint azon dől el a magyar gazdaság jövője, hogyan tudják segíteni a családi vállalkozásokat. Adókedvezményt adna azoknak a munkaadóknak, amelyek hazacsábítanak külföldön hosszabb ideje dolgozó magyarokat.
1300 milliárd forintnak megfelelő összeg kerülhetett ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra az FBI gyanúja szerint – írja a Magyar Nemzet.
Alföldi Zalaszentgróton – vajon hogy szavazott 889 Hello olvasó?
Karácsony Gergely szerint az biztos, hogy „Orbánnak mennie kell”, ám arról is döntenie kell az embereknek, hogy mi jöjjön utána, kik azok, akik valódi alternatívát kínálnak.
A gyógyászati célú fejlesztés részeként akadálymentesítik az épületet, fedett gyógyvizes medencét és wellness-részleget építenek, és bővül a szaunák kínálata.
A mezőgazdaság talpra állításával a feldolgozóiparban is rengeteg munkahelyet lehetne teremteni, a béruniós kezdeményezés pedig arról szól, hogy Biharban még a nyugat-magyarországihoz képest is alacsony fizetések közti egyenlőtlenségeket felszámoljuk – mondta Keresztesy Gergő, a Jobbik Berettyóújfalu központú Hajdú-Bihar megye 4. választókerületének jelöltje. A jelölt élesen kritizálta a jelenlegi fideszes képviselőt, aki semmit nem tett az úthálózat javításáért. A jobbikos politikus szerint a rendőrségnek traffipaxozás helyett az emberek biztonságára kellene vigyáznia, az egészségügyben pedig forrástöbblet biztosítaná a várólisták csökkenését és az ellátás javulását.
Hétfőn folytatják a tárgyalásokat.
A korrupció, az egészségügy és az oktatás problémái mellett a fiatalok elvándorlása és az úthálózat elhanyagoltsága aggasztja Hajdú-Bihar megye 4. választókerületének polgárait. Nem tudni, mire ment el a rendelőintézetre kapott negyedmilliárd forint, a mezőgazdaság pedig munkalehetőségeket tudna adni.
1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.
Az új épületgépész tanműhely mellett az iskolában további fejlesztések is elkezdődtek a korszerűsítés jegyében.
Valótlannak ítélte meg a bíróság a Fidesz és sajtójának egyik legfőbb kampányüzenetét, miszerint a Jobbik elnöke lebontaná a határzárat.
Összegyűjtöttük a jelentősebb pártok eddig közzétett választási kampányfilmjeit olvasóinknak.
A kijelölt külképviseleteken személyazonosítás után egy választópolgár csak egy levélcsomagot kaphat, azonban a szavazat leadásakor - immár személyazonosítás nélkül - több válaszborítékot is bedobhat a szavazóurnába.
Visszalépett Juhász Péter, az Együtt elnöke az egyéni képviselőjelöltségtől, a párt listáját azonban továbbra is vezeti. A baloldali politikus döntését a Facebook-oldalán jelentette be szombaton.
Beérte a kormánypártok jelöltjét, Móring József Attilát a Jobbik színeiben induló Steinmetz Ádám.
Az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje egy tegnap megjelent lapinterjúban értekezett arról, hogy milyen körülmények között és miért szeretné, ha Orbán Viktor adott ideig még ügyvezető miniszterelnök lenne.
Akinek eddig kétségei voltak afelől, vagy nem adott azokra az információkra, miszerint az MSZP-t gyakorlatilag a Fidesz irányítja, az újabb adalékot kaphatott ahhoz, hogy felülvizsgálja álláspontját.
© 2026 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés