2023. május 28.
A zenei élet lovagja – Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A zenei élet lovagja – Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Kocsis Zoltán halálának évfordulójáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar olyan hangversennyel emlékezik meg 2021. november 6-án, aminek minden darabja utalás a muzsikus számára fontos életművekre és tevékenységeire.

Minden korszaknak megvannak a nagy ikonikus alakjai, akik bekerülnek az örökkévalóság nagykönyvébe. Ilyen név a zenei életben Kocsis Zoltán, aki a zene népszerűsítése érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért és muzsikusi tevékenységéért számtalan hazai és nemzetközi díjat kapott, köztük a művészeti érdemrend lovagi fokozatát, de jutalmazták Kossuth-díjjal, Liszt-díjjal és 2007-ben 'a magyar kultúra követe' címet is Kocsis Zoltán kapta. Művészi tehetsége már ötéves korában megmutatkozott, de a zenei életbe 18 évesen robbant be, s ettől kezdve megállíthatatlanul ívelt felfelé pályája. Számtalan meghívást és felkérést kapott, tehetségét a világon mindenhol elismerték.

 

1997 őszétől vette át a Nemzeti Filharmonikus Zenekar - akkor még Magyar Állami Hangversenyzenekar - irányítását. Művészi koncepciójának megfelelően szélesedett az együttes repertoárja, irányítása alatt több mű magyarországi ősbemutatójára sor került. A betegség azonban túl korán legyőzte őt.

 

Az est folyamán hallható lesz Liszt Ferenc ünnepi indulója, Szergej Rachmaninov: III. (d-moll) zongoraversenye, Claude Debussy: Három noktürn című darabja, hogy a Szirének tételben megszólaló női kar jóvoltából a Nemzeti Énekkar is tiszteleghessen Kocsis Zoltán emléke előtt. Zárásként pedig Bartók egyik zongoradarabjának (Scherzo) átdolgozása csendül fel, amiből Kocsis Zoltán zenekari kompozíciót készített. A hangverseny vendége Borisz Berezovszkij lesz, aki többször is együtt muzsikált magyar pályatársával. A filharmonikusokat Kovács János vezényeli.

Fotó: Kenéz László

Megosztás

Idén is izgalmas koncerttel jön a magyar klasszikus zene napja

Hello Kultúra

Idén is izgalmas koncerttel jön a magyar klasszikus zene napja

  • 2023.05.26

Kocsis Zoltán tiszteletreméltó szokása volt, hogy születésnapján minden évben jótékonysági hangversenyt adott. Ezt a hagyományt elevenítette fel egykori együttese, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és hajdani alma matere, a Zeneakadémia, amikor 2021-ben közösen megalapították A magyar klasszikus zene napját.

A sötétből a fényre

Hello Kultúra

A sötétből a fényre

  • 2023.04.5

Az Amerikában dolgozó, de itthon is rendszeresen fellépő karmester, Vajda Gergely a magyar középgeneráció egyik legsokoldalúbb és legjobban felkészült karmestere. Közreműködésével tiszta gondolatiságú és világos dramaturgiájú hangversenyben lehet részünk az ünnepi várakozásban.