2025. szeptember 9.

Kigyulladt egy kórterem a debreceni Kenézy Gyula Kórházban

Egy kórházi dolgozó füstmérgezést kapott, a betegek közül senki nem sérült meg. A tüzet vélhetően egy pszichiátriai beteg okozta, aki az ágyában dohányzott.

Kigyulladt a debreceni Kenézy Gyula Kórház egyik kórterme vasárnap reggel, a tűz miatt 52 embernek el kellett hagynia az épületet - közölte Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Az egészségügyi intézményt fenntartó Debreceni Egyetem azt közölte, hogy őket a kórház más osztályain helyezték el, mert az épületrészben nincs áram.

Papp-Kunkli Nóra tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint egy második emeleti helyiségben hat ágy kapott lángra. Az esethez nagy erőkkel vonultak ki a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók, akik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával eloltották a tűzet.

M. Tóth Ildikó, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke elmondta: a tüzet vélhetően egy pszichiátriai beteg okozta, aki felgyújthatta az ágyát.

Az eset során egy kórházi dolgozó megsérült, őt füstmérgezéssel a kórház sürgősségi osztályán ápolják. A betegek közül senki nem sérült meg. A tüzet az okozhatta, hogy a beteg nem a kijelölt helyen dohányzott. A szabályozás szerint ugyanis a kórházak többi osztályával ellentétben a pszichiátriai osztályokon - terápiás okokból - a kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás - ismertette a sajtófőnök.

Az információk szerint a beteg, aki a tüzet okozta, elszaladt, de az intézmény területét nem tudta elhagyni. Az eset körülményeit szakértők bevonásával, hatósági eljárásban vizsgálják. További információt a vizsgálat lezárásakor ad az intézmény.

Megosztás

All inclusive élmények minden generációnak

Hello Mozaik

All inclusive élmények minden generációnak

  • 2025.07.20

A hévízi tótól egy rövid sétatávolságra található az Ensana szállodalánc egyedülálló szállodája, az Ensana Thermal Aqua, ahol egész évben élvezhetjük az all inclusive ellátás minden kényelmét.