2025. május 25.

Különleges produkciókkal ünnepli Debrecen a cirkuszi világnapot

Szombaton a kulisszák mögé is bepillanthatunk, kipróbálhatjuk a cirkuszi eszközöket és az állatokkal is barátkozhatunk a Magyar Nemzeti Cirkuszban.

Artistabemutatókkal, különleges produkciókkal, állatsimogatóval és nyílt próbákkal is várja a közönséget Debrecenben a Magyar Nemzeti Cirkusz szombaton, a cirkuszi világnapon.

A Magyar Nemzeti Cirkusz Debrecenben extrém produkciókkal ünnepel: 20 méter magasan, a sátor felett kifeszített drótkötélen, biztosítás nélkül mutat be produkciókat a kolumbiai Gerling csoport, Super Silva Jr. brazil „pókember” a cirkuszi sátor tetején tűnik majd fel, ifjabb René Casselly pedig elefánthátról szaltózva fog kosárra dobni - írja a Magyar Nemzeti Cirkusz közleménye.

A közönség a kulisszák mögé is bepillanthat Debrecenben, hiszen az artisták ezen a napon a produkciók mögött rejlő hosszú felkészülési folyamatból is ízelítőt adnak a nyilvános próbák során - írta az MTI.

Aki szeretné, az a különböző cirkuszi eszközöket is kipróbálhatja, ifj. Richter József cirkuszigazgató pedig a lovon állásban nyújt segítséget a vállalkozó kedvűeknek. Ezen felül lehet zsiráfokat etetni, valamint a többi cirkuszi állattal barátkozni.

Európában 2007 óta szerveznek minden év április harmadik szombatján a cirkusz világát bemutató programokat. A korábban Európai Cirkusznapnak nevezett esemény híre gyorsan elterjedt a világban, így 2010-től hivatalosan cirkuszi világnapként ünneplik.

Megosztás

A wellness nem csak a punnyadásról szól

Hello Mozaik

A wellness nem csak a punnyadásról szól

  • 2025.04.26

Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk testi és szellemi jólétünkhöz.

Tavaszi vitalizálás

Hello Mozaik

Tavaszi vitalizálás

  • 2025.04.2

A tavasz első napsugaraival nemcsak a természet ébredezik téli álmából, hanem az emberek gondolatai is a megújulás körül forognak. Jó lenne karcsúbbnak és energikusabbnak lenni, leküzdeni a tavaszi fáradtságot, feltölteni a szervezet vitaminraktárait. El lehet érni mindezt önsanyargatás és lemondás nélkül?