2025. május 26.
Ma kezdődik a Mangalica fesztivál Debrecenben

Ma kezdődik a Mangalica fesztivál Debrecenben

A három napos fesztiválon a frissen sült disznótoros, mangalica ételek végigkóstolása mellett az érdeklődők megtekinthetik az első „újraalkotott” fekete mangalicákat is.

 

Ma kezdődik a kilencedik alkalommal megrendezett mangalica fesztivál Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren.

Tóth Péter, a szervező Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) elnöke az MTI-nek elmondta: egyesületük stabilan gazdálkodik, és tavaly megalakította nemzetközi divízióját is. Utóbbi azt jelenti, hogy elsősorban Kárpát-medencei gazdák, de japán, USA-beli, kanadai, svéd és portugál tenyésztők is csatlakoztak az egyesülethez.

Hazánkban mintegy 250 mangalica-tenyészet van, a regisztrált tenyészkocák száma pedig eléri a tízezret. A tenyésztők zöme családi gazdaság, átlagosan 40 kocát tartanak, de van mintegy 150 tenyésztő, aki 10-20 közötti kocaállománnyal kiegészítő tevékenységként foglalkozik az állattartással - ismertette Tóth Péter.

Mintegy 50-re tehető a közepes, integrátori szerepet is betöltő farmergazdaságok száma, és 4-5 olyan nagyüzemi gazdaság van, ahol 300-600 közötti kocaszámmal főként exportra termelnek.

Tóth Péter elmondta azt is, hogy a hajdúnánási önkormányzat szerepvállalásával, a MOE és a Földművelésügyi Minisztérium segítségével, a Debreceni Egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari karának tudásbázisán elkezdődött a fekete mangalica fajta-rehabilitációs génmegőrzési program, aminek eredményeként a már húsz éve kihaltnak nyilvánított állatfajtát sikerült újraalkotni. Ez egy hosszú távú fejlesztési program, de az első fekete mangalicákat - a szőke, a vörös és a fecskehasúak mellett - már megtekinthetik az érdeklődők a debreceni mangalica fesztivál élőállat-bemutatóján - fűzte hozzá a szakember.

A három napos fesztivál látogatói helyben sült egész malac és frissen sütött tepertő mellett frissen készült mangalica ételek közül is válogathatnak. A klasszikus - hurka, kolbász, tarja, hagymásvér - ételek mellett mangalica street food, azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica menü is készül Debrecenben.

Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő zenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók, kora délutántól könnyűzenei koncertek várják a látogatókat péntektől vasárnapig.

Megosztás

A wellness nem csak a punnyadásról szól

Hello Mozaik

A wellness nem csak a punnyadásról szól

  • 2025.04.26

Az életmódváltás szinte bármilyen életkorban elkezdhető. Szerencsére egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, hogy rendszeres mozgással, edzéssel, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő mennyiségű és minőségű pihenéssel hozzájárulhatunk testi és szellemi jólétünkhöz.

Tavaszi vitalizálás

Hello Mozaik

Tavaszi vitalizálás

  • 2025.04.2

A tavasz első napsugaraival nemcsak a természet ébredezik téli álmából, hanem az emberek gondolatai is a megújulás körül forognak. Jó lenne karcsúbbnak és energikusabbnak lenni, leküzdeni a tavaszi fáradtságot, feltölteni a szervezet vitaminraktárait. El lehet érni mindezt önsanyargatás és lemondás nélkül?