2025. szeptember 8.

Több ezer fiatal futott Debrecenben egy nagyszerű cél érdekében

A Méltóság mezeje elnevezésű program keretében megvalósuló rendezvények célja, hogy felhívja a legfiatalabbak figyelmét az emberi méltóság tiszteletének fontosságára.

Több mint tízezer óvodás gyerek, általános iskolás és középiskolás diák vett részt csütörtökön Hajdú-Bihar megyében az úgynevezett nárcisznapi programokon, ezzel az emberi méltóság tiszteletét és a gyógyíthatatlan betegek iránti együttérzésüket fejezték ki.

A debreceni Nagyerdőben több ezer fiatal részvételével megtartott futás előtt Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Hospice Ház Alapítvány elnöke emlékezetett: tizenegy évvel ezelőtt indították útjára a Méltóság mezeje elnevezésű programot, amely mára országossá bővült.

A program keretében különböző rendezvényeket - nárciszültetést, futást, rajz- és irodalmi pályázatokat - tartanak, hogy felhívják a legfiatalabbak figyelmét az emberi méltóság tiszteletének fontosságára. Porkoláb Gyöngyi kitért arra, hogy tavaly, a Méltóság mezeje program 10. évfordulóján a debreceni Kenézy kórház területén megnyitották a végső stádiumú betegek méltó „elkísérését” szolgáló 20 ágyas hospice osztályt, amelyet tovább szeretnének fejleszteni.

Az MTI-nek elmondta azt is, hogy a közelmúltban a magyarországi hospice szervezetek az egészségügyi államtitkársággal megállapodtak egy nemzeti palliatív ellátási stratégia kidolgozásában.

Az eddigi eredmények alapján úgy döntöttek, hogy a legnépszerűbb rendezvényekkel folytatják a tíz évre tervezett Méltóság mezeje programot, ezek közé tartozik a futófesztivál - tette hozzá.

A futófesztivál résztvevői egy különleges flashmobbal is készültek: a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén hatalmas sárga szívet formálva fejezték ki együttérzésüket a betegséggel küzdők iránt.

Megosztás

All inclusive élmények minden generációnak

Hello Mozaik

All inclusive élmények minden generációnak

  • 2025.07.20

A hévízi tótól egy rövid sétatávolságra található az Ensana szállodalánc egyedülálló szállodája, az Ensana Thermal Aqua, ahol egész évben élvezhetjük az all inclusive ellátás minden kényelmét.