A DEAC színeiben játszik Debrecen felnőtt jégkorongcsapata
- Sport
- 2018.04.25
Az önkormányzat idei több mint 1,1 milliárd forintos sport költségvetéséből 50 millió forinttal támogatja a jégkorongszakosztály működését.
Újra lesz felnőtt jégkorongcsapata Debrecennek, amely a DEAC (Debreceni Egyetemi Atlétikai Klub) színeiben versenyez szeptembertől az Erste Ligában - jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón a Debreceni Egyetemen.
Szilvássy Zoltán rektor kiemelte: az egyetem a harmadik missziós tevékenységével erősíti a társadalommal való kapcsolatát mind a gazdaság, mind a sport terén. Megjegyezte, hogy az egyetemi jégkorongszakosztály tulajdonképpen újraalakult, ugyanis az 1930-as években már működött jégsportszakosztály az egyetemi klubban, amelyben nagy szerepet kapott a jégkorong.
Papp László, Debrecen polgármestere szerint a város az országban egyedülálló módon képes arra, hogy öt látványsportban - női kézilabda, labdarúgás, vízilabda, kosárlabda és immár jégkorong - első osztályú csapatot működtessen, ebből kettőt az egyetemmel együttműködve. Jelezte: az önkormányzat idei több mint 1,1 milliárd forintos sport költségvetéséből 50 millió forinttal támogatja a jégkorongszakosztály működését.
Bács Zoltán egyetemi kancellár hozzátette: az idei első évben mintegy 200 millió forintból gazdálkodhat a szakosztály, egyébként az egyetem is több mint egymilliárd forintot költ sportra az idén.
Fodor András, a DEAC szakosztályvezetője, a Debreceni Hoki Klub elnöke elmondta: a jégkorongszakosztályt hivatalosan január végén alapították, a Magyar Jégkorong Szövetség néhány nappal később fel is vette tagjai sorába a DEAC-ot, céljuk a legmagasabb osztály elérése.
A szakosztály vezetése az új szervezeti modell kialakításával stabil, első osztályú, az Erste Ligában versenyképes felnőtt csapat kialakítását tervezi. Ebben meghatározó szerepet szánnak a debreceni, illetve az onnan indult játékosoknak, egyetemi hallgatóknak. További fontos célkitűzés a jégkorongsport brandjének erősítése, jelentős társadalmi- és médiaérdeklődés létrehozása, valamint fenntartása - részletezte a szakosztályvezető.
A DEAC vezetése tárgyalásokat folytat hazai és külföldi felnőtt játékosokkal, továbbá a Debreceni Hoki Klub meglévő junior keretéből 5-6 játékos kaphat lehetőséget, hogy az újjászerveződő, felnőtt együttesben játsszon, akár a következő idénytől. Közülük egy fiatal már a Debreceni Egyetem hallgatója, egy másik pedig ősztől szeretné ott folytatni tanulmányait. A tervezett felnőtt keretből több játékos jelezte, hogy az élvonalbeli játék mellett a Debreceni Egyetemen tanulna tovább.
Az Erste Ligában, vagyis a jelenlegi legmagasabb osztályban a 2017/2018-as szezonban kilenc együttes (hat magyar, két erdélyi és egy osztrák, az újonc Vienna Capitals) szerepel. Hozzájuk csatlakozna a következő szezontól a DEAC. Emellett a Magyar Kupában is jégre lépne a debreceni csapat - mondta Fodor András megjegyezve, hogy a csaknem 30 éves múlttal büszkélkedő debreceni jégkorongsport jelenleg több mint 200 igazolt utánpótlás sportolót tud soraiban hét korosztályban. Ezzel az egyik legnagyobb utánpótlásbázissal rendelkező sportág a városban. A fiatalabbak képzését a jövőben változatlanul a Debreceni Hoki Klub végzi.
Szilvássy Zoltán rektor az MTI érdeklődésére elmondta: számos hazai és külföldi céggel tárgyalnak a debreceni jéghoki támogatásáról. Egyebek között gyógyszergyárak, energetikai vállalkozások, informatikai és élelmiszeripari cégek érdeklődnek.