2024. december 22.
Formabontó ünnepségen köszöntötték a téli olimpia győzteseit

Formabontó ünnepségen köszöntötték a téli olimpia győzteseit

Az olimpiai aranyérmes rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltónak köszönhetően gyerekek sokasága akar gyorskorizni tanulni.

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja hétfőn köszöntötte és tagjává fogadta a februári, phjongcshangi olimpián az első magyar téli ötkarikás aranyérmet szerző rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó tagjait: Burján Csabát, Knoch Viktort, Liu Shaoangot és Liu Shaolin Sándort. A különleges klubnapon a sporttörténelmet író bajnokok köszöntésére sok ötkarikás aranyérmes gyűlt össze, köztük Gedó György, Szász Emese, Martinek János, Darnyi Tamás, vagy éppen a 97 éves, legidősebb olimpiai bajnok Keleti Ágnes - írta az MTI.

„Ahhoz szoktunk hozzá, hogy ősszel ünnepeljük új bajnokainkat a nyári olimpia után. Nektek köszönhetően formabontóan tavasszal is összejöttünk az új ötkarikás győztesek köszöntésére” - kezdte beszédét Nébald György kardvívó, a klub elnöke. Ezt követően köszönetet mondott a családtagoknak, barátoknak, edzőknek és szurkolóknak, akik a csúcsig kísérték a versenyzőket. „Ti már célba értetek, Isten hozott benneteket a klubban”.

Liu Shaoang, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor és Knoch Viktor, a februári, phjongcshangi olimpián az első magyar téli ötkarikás aranyérmet szerző rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó tagjai (b-j) a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának rendezvényén a fővárosi Larus Étteremben 2018. április 16-án.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

A váltó két pécsi tagját, Burján Csabát és Knoch Viktort Vári Attila vízlabdázó, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Laudációjában kiemelte, hogy Burján nemcsak a sportban jeleskedik, az ELTE matematika szakát végezve a tanulásban is helyt áll. „Sportvezetői pályafutásom egyik legszebb pillanata volt, amikor Csaba és Viktor az olimpia után hazatért Pécsre, és hatalmas tömeg, köztük rengeteg gyerek fogadta őket. Csaba első, Viktor negyedik olimpiáján jutott a csúcsra, és vált példaképpé” - fogalmazott Vári.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor laudációját Hunyadi Emese, osztrák színekben olimpiai aranyérmet szerző gyorskorcsolyázó mondta. „Nektek, a váltónak köszönhetően egy téli sportág került az érdeklődés középpontjába, gyerekek sokasága akar gyorskorizni titeket követve” - mondta Hunyadi.

Az olimpiai bajnoki klubtagságot igazoló érmet Nébald György adta át a váltó tagjainak, míg Schmitt Pál, a klub tiszteletbeli elnöke Herendi-emléktárggyal jutalmazta a váltó ötödik tagját, Oláh Bencét, aki tartalékként nem lépett jégre.

Kulcsár Krisztián elnök a Magyar Olimpiai Bizottság ajándékait adta át a sporttörténelmi sikert elérő versenyzőknek.

Az esemény végén Liu Shaolin Sándor megköszönte, hogy ilyen sok régi bajnok eljött a köszöntésükre. „Most már mi is tudjuk, milyen olimpiai bajnokként hazatérni. Szerettünk volna példaképek lenni, akik miatt sok kisgyerek kezd el korcsolyázni. Elértük álmunkat” - mondta Liu Shaolin Sándor.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.