2024. december 22.

Lőrincz Tamás bronzérmes lett a birkózó Európa-bajnokságon

Lőrincz Tamás bronzérmet nyert kedden a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi birkózó Eb-n, Kaszpijszkban.

A Budapesti Honvéd versenyzője hétfőn egy magabiztos győzelem után simán kikapott a világbajnok vajdasági Nemes Viktortól, ugyanakkor a keddi vigaszágon újabb esélyt kapott, és élt vele. Délelőtt mindössze két perc alatt végzett a fehérorosz Kazbek Kilovval, este pedig a svéd Alex Michel Bjurberg Kessidis nehezebb ellenfélnek bizonyult ugyan, de nem volt veszélyben az újabb győzelem – írta az MTI.

Kissé mulatságos látványt nyújtott egymással szemben a két birkózó, a svéd ugyanis legalább másfél fejjel magasabb Lőrincznél, akinek gyakorlatilag akkor is a magasba kellett nyújtania a kezét, ha riválisa hóna alá akart nyúlni. A méretbeli különbségek ezért meghatározták a meccs képét, a magyar birkózó nem a benyúlást erőltette, de így is aktívabb és kezdeményezőbb volt. Közel két perc után meg is intették ellenfelét, akit a feje fölé helyezkedve összefogott és gyönyörűen be is billentett.

A félidőre így 3-0 volt a magyar előny, amely a második menetben sem került veszélybe, sőt, az ötödik perc elején Lőrincz gyönyörűen kontrázott meg egy svéd támadást, és levitte riválisát. A magyar kötöttfogású a hajrában már láthatóan fáradtan mozgott, de így is hatástalanította a svéd fogásait. Bár a mérkőzésvezető szabálytalanság miatt két pontot érően megintette őt, a meccset így is simán nyerte úgy, hogy a dudaszó pillanatában állította be a 7-2-es végeredményt egy mögékerüléssel.

„Nehezen indult az Eb, ezt a reggeli mérést még szoknom kell. Kicsit többet vártam magamtól, mert a fogyás nagyon jól sikerült, még úgy is, hogy beteg voltam nemrég” - értékelt Lőrincz Tamás a győzelmét követően. „Örülök az éremnek, mert nem volt egyszerű megszerezni. A Nemes Viktor elleni tegnapi negyeddöntőt sajnálom, készültem ellene, de annyi pozitívum van benne, hogy talán az októberi budapesti vébén sem fog túl nagy ellenállásra számítani tőlem...”

A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki második Lőrincz a magyar csapat első dobogós helyezését szerezte meg a dagesztáni fővárostól, Mahacskalától mintegy 15 kilométerre zajló kontinensviadalon.

A 31 éves birkózó a riói olimpia után hagyta el eredeti súlycsoportját, a 66 kilogrammot és lépett feljebb két kategóriát. Azóta eddig minden világversenyén dobogóra állhatott. Tavaly az Eb-n és a vb-n is harmadik helyen végzett 75 kilogrammban, utóbbin viszont végül második lett az orosz ezüstérmes doppingvétsége miatt.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.