2024. december 22.
Pénteken is találkozhatunk Tóth Ivettel

Pénteken is találkozhatunk Tóth Ivettel

Az AC/DC-re korcsolyázó Tóth Ivett 23. lett a női műkorcsolyázók szerdai rövidprogramjában a phjongcshangi téli olimpián, így pénteken bemutathatja kűrjét.

A 30 tagú mezőnyben a legjobb 24-ben kellett végeznie, hogy két nappal később is jégre léphessen. A legjobb produkciót az orosz Alina Zagitova mutatta be, őt honfitársa, Jevgenyija Medvegyeva és a kanadai Kaetlyn Osmond követi.

Az UTE 19 éves műkorcsolyázóját a harmadik hatos csoport második versenyzőjeként szólították jégre. Amint felcsendült az AC/DC zenekar Back in black slágere, a nézők ütemes tapssal reagáltak, később a Thunderstruck még nagyobb lelkesedésre sarkallta őket. A Svájcban készülő magyar sportoló nagyszerűen kezdett, tisztán megcsinálta a két tripla toeloopból álló kombinációját. A folytatás viszont nem alakult tökéletesen, a tripla Lutzot nem tudta kiforogni, így páros lábra érkezett. A hiba nem bizonytalanította el a zenéhez illő rockerszerelésben, fekete nadrágban és fekete, szegecsekkel kirakott, ujjatlan bőr felsőben korcsolyázó versenyzőt, a hátralévő forgásokat, lépéssorokat szépen teljesítette, és a dupla Axel is kifogástalan volt. A program végén a maroknyi magyar szurkoló nagy tapssal jutalmazta Tóthot – jelentette Gergelics József, az MTI különtudósítója.

A bírók 53,22 pontra értékelték a gyakorlatot, ez a szezonban a legjobb teljesítménye volt Tóthnak, aki így éppen hat riválist előzött meg, azaz azonnal biztos volt a továbbjutása. Később még egy ellenfelénél jobbnak bizonyult, így a 23. helyről várja a folytatást.

"Boldog vagyok, hogy sikerült a kűrbe jutnom. Bár talpon maradtam, nagyot hibáztam a Lutznál, viszont a többi ugrásom, a forgások és a lépéssorom jó lett" - értékelt a tavalyi Európa-bajnokságon nyolcadik magyar műkorcsolyázó, aki bevallása szerint akkor kezdett izgulni, amikor beállt a jégre, ugyanakkor a közönség az ütemes tapssal sokat segített neki abban, hogy beleélje magát a mozdulatokba és megnyugodjon.

Tóth Ivett kifejtette, nagyon szeret korán versenyezni, azaz őt egyáltalán nem zavarta, hogy a megszokottól eltérően a dél-koreai játékokon este helyett délelőtt, illetve kora délután kell szerepelniük. A zeneválasztást illetően arról beszélt, hogy előző idényben Michael Jacksonra korcsolyázott és ezt a vonalat szerették volna továbbvinni a koreográfusával, aki elfogadta az AC/DC-re vonatkozó ötletét, mert a publikum nagyon át tudja venni a hangulatát.

"Bátor szerettem volna lenni, ez sikerült. A kűr örömjáték lesz" - zárta szavait Tóth Ivett.

A legjobbakat tartalmazó utolsó csoportból az orosz Marija Szockova és a 31 évével veteránnak számító, Szocsiban bronzérmes olasz Carolina Kostner hibázott, előbbi esett is, utóbbinak pedig az ugrásai nem voltak tiszták. Az élmezőny így is igen szoros, ugyanis a januári Európa-bajnokságon győztes Zagitova alig több mint egy ponttal előzi meg a legutóbbi két világbajnokságon aranyérmes Medvegyevát, de a tavalyi vb-n második Osmond hátránya is csak négy pont.

 

 

Eredmények:

Műkorcsolya, nők, állás a rövidprogram után:

1. Alina Zagitova (Oroszország) 82,92 pont

2. Jevgenyija Medvegyeva (Oroszország) 81,61

3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 78,87

...23. Tóth Ivett 53,22

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.