2024. december 21.
Sosem késő elkezdeni sportolni: így vágjunk bele 40 felett

Sosem késő elkezdeni sportolni: így vágjunk bele 40 felett

Nem számít, hogy hány éves vagyunk, sportolni bármikor el lehet kezdeni. Sőt, érdemes is, hiszen a rendszeres mozgás segít megőrizni a fiatalságunkat és formában tart, arról nem is beszélve, hogy sportolással rengeteg betegséget megelőzhetünk.

Ám 40 éves kor felett már nem pontosan úgy kell nekikezdeni a sportolásnak, mint fiatalabb korban. Íme, azok a szakértői  tippek, amelyek segítségül szolgálhatnak az elkezdésben:

 

Kell néhány vizsgálat
Mielőtt elkezdünk sportolni, mindenképpen érdemes konzultálnunk a háziorvosunkkal, még akkor is, ha alapvetően egészségesek vagyunk, ugyanis a hirtelen megerőltetés felszínre hozhat bizonyos betegségeket. A legjobb, ha egy kardiológiai vizsgálatra is ellátogatunk.

 

Szépen, fokozatosan…
Akár kezdők, akár újrakezdők vagyunk, mindenképpen fokozatosan fogjunk hozzá az edzéshez, és először csak kisebb célokat tűzzünk ki magunk elé. Nem számít, hogy régen hány kilométert tudtunk lefutni, vagy hogy mekkora súlyt emeltünk fel, hiszen az eltelt évek során az izmok, ízületek sokat gyengülhettek. A legjobb, ha egy személyi edző segítségét kérjük az edzés elkezdéséhez, aki tudni fogja, hogy milyen tempóban érdemes haladnunk.

 

Erősödjünk kollagénnel!
Az idő előrehaladtával a szervezetünk egyre kevesebb kollagént tartalmaz, ezért fontos, hogy külső forrásból pótoljuk ezt az anyagot. A kollagén ugyanis nagyon fontos az izmok fejlődéséhez és regenerációjához, miközben támogatja a csontokat, ínakat és ízületeket, jótékony hatással van az anyagcserére, sőt a bőrünkre és a hajunkra is nagyon jó hatással van. 

„Nincs legjobb idő a kollagén bevételéhez. A testünk a nap bármely részében felszívja és használja, ezért fogyaszthatjuk bármikor. De, annak érdekében, hogy a kollagén aktiválódjon a szervezetben, a kollagén-kiegészítőket érdemes aminosavak és C-vitamin forrásaival elfogyasztani és érdemes magasabb hatóanyag tartalmú, több kapszulából álló multivitamint is fogyasztani mellette” – mondja Katus Attila, edző, életmód-tanácsadó.

 

Nem mindegy, hogy mit eszünk
40 felett kiemelt figyelmet kell fordítani az étkezésre, hiszen a testnek jóval több vitaminra és tápanyagra van szüksége, mint fiatalabb korban. Ennek oka egyrészt, hogy kevesebb hasznos tápanyagot – úgy, mint például a Q10 és a kollagén – tud a szervezet előállítani, másrészről pedig a bevitt tápanyagok felszívódásának hatásfoka is csökken. Érdemes megfontolni az étrend-kiegészítők szedését, melyek pótolni tudják az összes fontos vitamint és ásványi anyagot, melyekre szükségünk lehet az edzésekhez. A nassolással is érdemes óvatosabban bánni ebben a korban, hiszen az anyagcsere 40 felett már nem olyan gyors, mint fiatalabb korban, így akár egy kis bűnözés is hatással lehet az edzéseink eredményére.

 

Így válasszunk sportágat
Természetesen az sem mindegy, hogy milyen sportot választunk. A sérülések elkerülése érdekében kerüljük a küzdősportokat, és inkább válasszunk olyan könnyedebb mozgásformát, mint például a futás, a kerékpározás, az úszás, vagy járjunk fitneszterembe és kérjük egy személyi edző segítségét.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.