2024. december 22.

Továbbra is számíthatnak a vízilabdázók az E.ON-ra

További két évig marad az E.ON a magyar vízilabda kiemelt támogatója, a támogatás értéke is emelkedik.

A Magyar Vízilabda Szövetség további két évvel meghosszabbította kiemelt támogatói szerződését az E.ON Hungária Zrt.-vel.

A csütörtöki eseményen Kemény Dénes, a szövetség elnöke hangsúlyozta: az igazán komoly partnerkapcsolatok a gazdaságban és a sportban hosszú távra köttetnek, ezért is örül annak, hogy a 2014-ben indult közös munka tovább folytatódik. Hozzátette, a támogatás értéke tovább nő - konkrét összeg nem hangzott el -, ennek megfelelően a hazai vízilabdázók is megpróbálnak még intenzívebben „ellenszolgáltatni”.

Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: „a vízilabda az első számú sportág Magyarországon”, sikeréhez azonban elengedhetetlen a szövetség kemény munkája. „Erős személyiségekre van szükség a vízben és azon kívül is, valamint elengedhetetlen a tehetség és a csapatszellem is. Ugyanez igaz a mi vállalatunkra is”.

Märcz Tamás, a világbajnoki ezüstérmes férfiválogatott szövetségi kapitánya köszönetet mondott a támogatásért, és hozzátette, hogy a jövőben is azon lesznek, hogy megtartsák a magyar vízilabda tradicionálisan magas színvonalát.

Bíró Attila, az Európa-bajnok női válogatott szövetségi kapitánya reményeit fejezte ki, hogy azt a közvetett energiát, amit az E.ON-tól kapnak, minden fronton érmekkel tudja majd meghálálni a magyar női válogatott – közölte az MTI.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.