2024. december 3.
Akár 30 százalékot is foghat a benzinfogyasztáson

Akár 30 százalékot is foghat a benzinfogyasztáson

A DriveTag okoseszköz megpróbál megtanít ésszel vezetni minket.

A fogyasztást, ezáltal a légszennyezést is képes visszafogni az az okoseszköz, mely vezetési szokásainkat figyeli. A kütyüt csak ráerősítjük a szélvédőnkre, majd összekapcsoljuk okostelefonunkkal és máris kezdődik az adatgyűjtés. A Kickstarteren szereplő információk szerint két percbe telik beizzítani az eszközt.

A DriveTag olyan dolgokat figyel, hogy milyen vadul gyorsítunk/fékezünk, hogyan vesszük a kanyarokat stb. Amennyiben feleslegesen égetjük a benzint, akkor figyelmeztet minket, hogy nyomhatnánk kevésbé a gázt. Természetesen, mint általában ilyen kütyüknél, a gamifikáció, azaz játékosítás itt sem hiányozhat: összemérhetjük tudatos vezetésünket más DriveTag tulajdonosokkal, illetve jutalmakat kapunk, ha szépen vezetünk.

A kütyü videója szerint a pontjainknak köszönhetően akár a biztosításunk díjából is faraghatunk, illetve az eszköz által rögzített adatokkal akár egy baleset esetén is bizonyíthatjuk igazunkat. Az eszközhöz, ami tudatos vezetőt próbál faragni belőlünk, mindössze 24 euróért (7500 forint) már hozzájuthatunk.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?