Hello Bulvár
A Liverpool magyar kapusa a Pepsi arca lett
- 2018.04.5
12 év után először ismét magyar futballistával dolgozik együtt a Pepsi, miután az új kalóriamentes ízek megjelenéséhez kapcsolódóan Bogdán Ádám lett az üdítőmárka arca.
12 év után először ismét magyar futballistával dolgozik együtt a Pepsi, miután az új kalóriamentes ízek megjelenéséhez kapcsolódóan Bogdán Ádám lett az üdítőmárka arca.
Sikeres lett Dwayne Johnson édesapjának csípőműtétje, aki ebből az alkalomból megjegyezte a fiának, hogy igazán ráférne egy nagyobb autó. Vajon mit vezethetett ez előtt, tankot?
Egy újabb Európa-bajnok címnél a 2020-as olimpia jobban motiválja az úszónőt, aki Shane Tusuppal folytatja a munkát.
Istenes Bencét és Cseh Lacit is próbára tette Lakatos Márk a chipseken tálalt menüjével.
A bíróság szerint nem lehetett bizonyítani, hogy az „I will kill you” fenyegető mondat valóban elhangzott volna.
A digitális korszak megteremtőjeként ismert Steve Jobs 1973-ban még nem tűnt annak a sikeres üzletembernek, aki megváltoztathatja a világot.
A nyártól már csak 52 órás lesz a munkahét Dél-Koreában. 68 óráról csökkentették. Ja, és nem mindenhol.
Rendőrök járőröztek délután és éjszaka Balmazújváros áram nélkül maradt utcájában, a lakóknak az önkormányzat adott szállást.
Több mint 300 embernek korlátoztam a személyi szabadságát, bezártam őket különböző helyekre és erre nem vagyok büszke – mondta Ambrus Attila a Debrecenben tartott, nagy érdeklődéssel kísért előadásán.
Elárverezték az ABBA 1977-es BMW-jét, amelyet annak idején vagy Björn Ulvaeus vagy Benny Andersson vezetett, hiszen a lányokat nem hagyták érvényesülni ezen a téren.
Nem rokona a német zeneszerzőnek.
Habár kicsit lecsúsztunk a szülinapról, azért érdemes megemlékezni a rocklegendáról!
Farkasházi Réka, aki már kétszeres Fonogram-díjas a Tintanyúl zenekarral, harmadik babáját várja. Gyönyörű kismama, így csöppet sem meglepő, hogy egy hazai kozmetikai márka éppen most szerződtette szépségnagykövetnek.
Egy friss online kutatásban igyekeztek kideríteni az ismert fitnesz szakemberek népszerűségét. Az eredmény meglepő lehet, és nem azért, mert volt, aki Pamela Anderson óráján izzadna.
A kirúgott edző azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy Shane Tusup megsértette az emberi méltósághoz, becsülethez és jó hírnévhez fűződő jogait.
Kis Gabriella nem szingli többé. A 22 éves szépségkirálynő tavaly november elején ismerkedett meg Ádámmal, akivel gyakorlatilag azóta elválaszthatatlanok egymástól.
Egy lakatlan házban találták meg összekötözött lábakkal az ellopott zsákai bárányokat.
A gyanú szerint a fóliasátrakba szabálytalanul vezették be a gázt azért, hogy az ott gondozott mezőgazdasági növények ne fagyjanak meg.
Az elkövető felkutatása és azonosítása nagy erőkkel folyik.
Nem unalmas a magyar műsorvezető élete, amióta Németországba költözött, sőt, a minap éppen egy világklasszis focistával találkozott.
© 2026 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés